Most mar eleg!

Elore szolok, ennek a posztnak semmi, de semmi koze a Boldogsagtervhez.

Megis nekiulltem. Harom napja erik bennem. Harom napja akarom kiirni magambol.

Hazudok.

Van az mar ket eve is.

Lehet meg fogom banni.

*

A par napja tortentek olyan mertekben felzaklattak, hogy meg mindig nem tudok tullendulni rajta: a szokasos reggeli munkaba igyekvesem soran az lakasunktol nem messze ket fura fazonba botlottam. Mar az engem rollerrel beelozo lanynak is hangosan kurjongattak meg kiabaltak, aztan persze ahogy a kozelukbe ertem, ugy valtam en a celpontta…

Ahogy jon ki a joido es vekonyodnak a ruharetegek, ugy bamulnak meg egyre tobben az utcan. Ez rendben is van, azt hiszem minden egeszseges no hiusagat legyezi, ha elcsip nehany elismero pillantast. A megbamulas mar kicsit furcsabb szituacio, de a kiabalassal, tapizassal es tarsaival egyszeruen nem tudok mit kezdeni.

Nem tudom egyebkent, hogy miket kiabaltak utanam (mondjuk vannak elkepzeleseim), ilyenkor az agyam automatikusan “harit”, illetve epp zenet hallgattam – ez is segitette az ignoralast.

Aztan egy mondat megis eljutott a fulemig.

“Haggyad ma, be van dugva a fule, nem hallja…!”

Mindez magyarul.

Itt pattant el valami. Kiteptem a fulest a fejembol (ami egyebkent vakumos, ezert elvileg “rantasbiztos”) es rajuk orditottam, ahogy a torkombol kifert:

“Es raadasul meg erti is amit mondotok!!!!”

Nem vartam meg a valaszt, visszanyomtam a dugaszt a fulembe es begyorsitva lehagytam oket. Neha a vallam folott vissza-vissza pillantottam, illetve a metromegallot elerve is azon imadkoztam, hogy elobb erjen ide a szerelveny, mint a ket “uriember”, kulonben nem szabadulok toluk.

Elvetettem ugyanis egy orbitalis hibat.

Tudjak, hogy magyar vagyok.

Ha legkozelebb felismernek, tuti megprobalnak majd szoval tartani, ebben sajnos biztos vagyok.

Vagy irjam azt, hogy sajnos ismerem a fajtajat???

Mert lassuk be csajok: mindannyionknak volt mar hasonlo elmenye.

Szomoruan dobbentem ra, hogy miota kulfoldon elek, ekkora megalazasban nem volt reszem. Neha futtyognek a vendegmunkasok, vagy uveges tekintettel megbamulnak a nyakkendos managerek, de ennyi, semmi tobb.

Talan csak a sajat hazam sajat nyelven kiabalnak fenyes nappal utanam, tudtara adva az egesz utcanak, hogy ha alkalmuk adodna, miket csinalnanak velem…?

Hat ebbol mostmar eleg!

Mire jo ez?

Megis mire jo megalazni masokat?! Mert noha az o szegenysegi bizonyitvanya, megis en erzem szarul magam.

Mi a cel? Hogy ettol begerjedek? Hatha egyszer valaki kotelnek all?

Ugyan mar!

Vagy agresszio levezetes? Komplexus? Fogyatekossag?

Birtoklasi vagy? Himsovinizmus? Felsobbrendusegi illuzio?

Talan mindegyik.

*

Mondhatjatok persze, hogy kar ezen ennyire felhuzni magam.

De tudom mar sokan sejtitek, hogy hova akarok kilyukadni.

Hogy miert fog el valami iszonyatos duh, ha csak arra gondolok, hogy egy-ket ilyen seggarc verbalisan “megeroszakol”…?

*

Azert mert az elet velem mar keserves aron megtanittatta amit sokan meg csak sejtenek: velem is megtortenhet.

Velem is megeshet, hogy az egyik ilyen aberralt nem fog nehany “jol celzott” bekiabalasnal megallni.

Duhit,  mert gyenge vagyok.

Duhit, mert rettenetesen igazsagtalan.

Es vegul: duhit, mert az egyik ilyen csodtomeg az egyik legkedvesebb szemelyt vette el tolem.

Mert barkivel megtortenhet.

Mert az a szemetlada pont ot szurta ki. Mert eppen kanos volt. Mert gondolta biztos jo moka lesz.

Csakhogy a baratnom ellenkezett. Agyalt, trukkozott, es vegul karmolt es rugdosott.

Ugy dontott, hogy kuzd a becsuleteert.

Rosszul tette.

A mai napig vegigfut a fajdalom a gyomromban, ha arra gondolok, hogy min mehetett keresztul abban az utolso, ominozus oraban. Hogy mit erzett, mit gondolt?

Egyedul. Vedtelenul.

*

Hivhattok paranoiasnak.

Hivhattok ovatosnak.

*

A tortentek utan elkezdtem onvedelmi orakat venni. Reszben azt hiszem azert, hogy ezuton dolgozzam fel az esemenyeket, es reszben azert, mert feltem.

Nem tagadom, egy idoben bizony feltem az utcan.

Szerencsere London sosem alszik, mindig vannak emberek a kozteruleteken, es ez biztonsagot ad. Ettol fuggetlenul a mai napig nem nagyon maradok ki sokaig egyedul.

Emlekszem az elso onvedelem oramra: szornyu volt. Szornyu volt hallani a peldakat, amiket az oktato sorolt, mikozben magyarazot. Szornyu volt belegondolni, hogy igenis nem valami viccrol, hanem eles szituaciokrol beszelunk.

A tanacsok pedig legalabb annyira felkavaroak voltak.

Nyomjam a kormeimet a szemebe… mindig legyen nalam golyostoll, mert jol johet, mint “legalis fegyver”. Hogy a kes ellen keves az esely… (Gondoltatok volna, hogy ha fegyvert tartanak a fejetekhez, az egy sokkal “szerencsesebb” szituacio?)

Sajnos az orakat egy ido utan abba kellett hagynom, es sajnos rengeteg fogast elfelejtettem azota.

Megis, ha egyedul kozlekedem, mindig figyelem a korulottem levoket. Ha gyanus alakot latok, igyekszem resen lenni. Nem jarok magassarkuban, mert abban nem lehet elfutni. (Ugyanakkor a tusarok is remek onvedelmi eszkoz.) Csak az utobbi idoben szoktam ra vissza, hogy az utcan valo kozlekedes kozben is zenet hallgatok, de a mai napig eszembe jut, hogy az edzom erosen csovalna a fejet.

Ha gyanus alakot latok, nem szegyellek atmenni az ut tuloldara.

A heten tortentek utani masnap is keszenletben voltam. Remeltem, hogy nem akadok ossze megint veluk.

Remeltem, hogy nem latom oket, ok se engem, vagy ha megis, nem szolnak hozzam. Mint ahogy barmely normalis ember tenne.

Ezert (is) fog el a ketsegbeesett duh minden hasonlo tortenet kapcsan.

Hogyan jonnek emberi lenyek ahhoz, hogy masokat megalazzanak? Felelemre kesztessenek? (Vagy arra, hogy ne jarjak keljek magassarkuban, ha epp ahhoz lenne kedvem?)

Hogy az illeto utana napokig azon kattogjon, hogy hogyan kerulje el az ujboli talalkozast?

Csak azert, mert…? Miert is?

Mert a GYENGEBBIK nemhez tartozik?

*

Valamelyik nap lattam a metron egy cikket, ami ledobbentett: valami tipikus, nyari strandhelyen torteno megeroszakolasi esetek folyamatos elofordulasat a helyi szervek ugy kommenteltek, hogy nem kellene a holgyeknek bikiniben maszkalniuk, es akkor nem tortenne ennyi sajnalatos incidens.

Hat kerdezem en halkan, ezek utan ki is a gyengebbik nem?! Az onuralom peldaul mikor valt ismeretlen fogalomma?!

Emlekszem, ahogy a baratnommel tortentek kapcsan a rendororson ultem a nyikorgo, rozoga szeken, mikozben a nyomozo ur feltette a jackpot kerdest: szerintem mennyire volt a baratnom aldozat tipus?

Eloszor a kerdest se ertettem, az ideologiat mogotte pedig a mai napig nem sikerult megfejtenem.

Nem, nem bikiniben volt, ha a biztosur erre kivancsi, es szerintem celtabla se logott a nyakaban, csokolom.

??!????!

Minden esetre ezuttal uzennem az osszes nagyokos, felsobbrendusegi komplexusban szenvedo “uriembernek”, hogy egyszer nagyon meg fogjak szivni. Az osszes kis surmo, akik lanyokat, noket, gyerekeket bantanak – akar verbalisan, akar tetlegesen…

Nagyon meg fogjatok egyszer meg szivni.

Addig pedig ratok gondolok minden alkalommal, mikor edzem. Mikor futok, vagy epp a kezisulyzomat emelgetem.

Mert nem csak azert teszem, hogy fitten, sportosan nezzek ki, ooo, de nem am!

Ha egyszer veletlen ugy hozza a sors, hogy valamelyikotokkel osszeakadok, akkor melto ellenfel akarok lenni. (Valoszinu leginkabb futasban…) Hat en ugyan nem leszek aldozat tipus! Se gyengebbik nem! Hogyne!

*

Ti pedig kedves olvasoim ne lepodjetek meg, ha egyszer egy onvedelemert, nokert, embersegessegert folytatott kampanyban bukkantok a nevemre.

En ket eve hadjaratot fogadtam…

enough