… rajt!

Lehajtott fejjel, lesutott szemmel sunnyogok eled Kedves Olvasom. Tudom, regen jelentkeztem be, nagyon regen.

Haboghatnek olyan kifogasokat, hogy “nyar van”, meg “porog az elet”, de hat… nyar van na.

Az Anti-Boldogsagterv tabort (mar ha van olyan) el kell ugyanakkor, hogy keseritsem: hallgatasom oka nem a tetlenkedes volt, oooo de nem am! Sot!

Nagyjabol az egesz Facebook ezt harsogja kozel, s tavol, megis megemlitem, hatha valaki lemaradt:

Maltara koltozunk.

Igen, Maltara. Oda.

Igen, az egy sziget. Egy kulonallo orszag. Bezony.

Igen, Europaban van, guglizd meg, ott van az olasz csizma alatt!

Igen, az a kis maszat a terkepen, az Malta.

Nem, nem az olaszokhoz tartozik, mondom, hogy kulonallo orszag!

Nem, nem kell mindenfele rettenetes nyelvet megtanulnunk, hivatalos naluk az angol is.

Hat igen, az ido meg meleg. (Evente 300 nap napsutes!!!)

Cserebe nincs futes, telen meg fogunk fagyni. (Meg bizony!)

Ja es vannak capak, meg meduzak. (Bocs anya!)

Szoval Malta.

Sokan ova intenek tole, talan ezert is akarjuk egyre jobban. Az into ervek altalaban ezek szoktak lenni: kicsi, tul kicsi, nagyon nagyon kicsi, mivel kulfoldi vagyok tuti mindenki at akar majd vagni, nyaron nagyon meleg van, hamar meg fogjuk unni… ja es nagyon kicsi.

Igazabol ilyenkor mosolyogva megjegyzem magamban, hogy mintha csak Magyarorszagrol beszelnenk…! Itt legalabb van tenger (meg meduza), csokolom.

S hogy miert Malta?

Mert mindig is vagytam egy kis mediterran eleterzesre, es ugy erzem ha nem probalnam ki, orok eletemben bannam. Nem allitom, hogy tutira itt fogunk megoregedni, de ezt az eletapasztalatot meg muszaj begyujtenem, mielott vegleg roghoz kotom magam.

A kis celpontunk egyebkent tobb szempontbol is idealis: mediterran (ugyebar), az angol is hivatalos nyelv, az elet joval olcsobb, mint Londonban, es nekem az utobbi evbol kifolyolag eleg sok munkakapcsolatom alakult ki a szigeten.

Ez tehat a “Hova?”

A “Miert?”-et azt hiszem nem nagyon kell magyaraznom – megtettem mar korabban annyiszor.

S noha volt olyan idoszak, amikor nagyon kellett koncentralnom, hogy a munkamat ne mokuskerekkent eljem meg, megis nagyon nehez az elvalas.

Kicsit tobb, mint egy hete mondtam fel, most fizetett felmondasi idon vagyok. A tavaszi nehezsegeken tullendultem, voltak sikereim, csatlakozott a csapathoz nehany remek uj kollega, osszessegeben nagyon jol ereztem magam.

A felmondasom elotti idoszakban volt, hogy ketelkedtem abban, hogy ez a jo megoldas-e? Hogy tenyleg jobbra torekszunk, vagy csak megfutamodunk?

Ilyenkor eleg volt reggelente a tukorbe neznem, behunynom a szemem fogmosas kozben, es elkepzelnem, ahogy reggel besut a nap a redonyon… az erkelyen reggelizunk, mikozben a kutyusunk ott szunyokal az asztal alatt… van egy tagas lakasunk, vendegszobank, ahol barmikor szeretettel latjuk a rokonokat, baratokat.

Mindez most karnyujtasnyira lehet!

Hat fogtam az osszes batorsagomat, es egy szep napon elmeseltem a terveinket a fonokomnek. Nehez volt, mert az utobbi ev baratokka kovacsolt ossze minket, kicsit ugy ereztem cserben hagyom…

A tenger felol erezni a sos levegot szagat, ahogy meglebegteti a fuggonyt…

Gyozott az alom kergetes, idillkovetes, bolondsag, naivitas, ki aminek hivja.

En kovetkezo lepcsonek.

Malta

Persze hazudnek, ha most azt mondanam, hogy minden “rozsaszin”, mert nem is latom az alagut veget.

Hosszu ido utan ez az elso alkalom, hogy ugy hagytam ott egy munkahelyet, hogy nem tudom hol lesz a kovetkezo.

Nem tudjuk hol fogunk aludni… es elni.

Milyen emberekkel hoz ossze a sors?

Miket kell elintezni? Milyen varatlan akadalyok gordulnek elenk? (Varatlan akadalyok mindig vannak…)

Sokan mar most irigyelnek minket, en viszont oszinten szolva most szinte barkivel szivesen cserelnek. Csak logunk a levegoben, es mindezt magunknak koszonhetjuk!

Hat, eleg hulye erzes.

Ami ugyanakkor megerosit es egyben megdobbent: az itteni kollegak, ismerosok kozul senki se kerdezte meg, hogy miert akarjuk elhagyni Londont? Senki. Ezen tenyleg nagyon meglepodtem, azt hittem ez azert egy kifejtos kerdes. Ugyanakkor sokak szemeben lattam egy apro villanast a terveink ecsetelese kozben… valami sovargo, egyben elismero es kicsit irigykedo tekintetet. Tucatnyi szemparban lattam ezt az utobbi hetekben.

Ugy latszik London nem csak minket fojtogat.

Szoval ugy erzem most magam, mint a versenylovak a boxban, kozvetlen a startpisztoly eldordulese elott. Mennek, repulnek, belevetnem magam az uj eletbe. Szorfoznek (meg jol osszetornem magam), bikiniben flangalnek, hagynam a sot beleszaradni a hajamba, hajnalban levinnem a kutyat setalni (le en), bort innek a teraszon a naplementeben, beilleszkednek, kajakoznek, szoknam a kornyezetet, a levegot…

… ehelyett azonban meg csak az agyon ulve fantazialok egy olyan nyarrol, ami lassan elhaladt mellettem. Szamlakat nezek at, e-maileket irogatok, kenyszermosolygok a lakasmustrara erkezoknek, osszeszorult gyomorral veszem tudomasul az ujabb es ujabb be nem kalkulalt koltsegeket.

Csak dordulne mar el az a pisztoly!

93ce2bb270e46423d423bf578c31d5fd

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s