Ohh az az Erasmus!

Talan nincs meg egy teologus, akinek a nevet – noha meg veletlen sem vallasi okokbol – ennyi fiatal ismeri.

Erasmus.

A nevvel jelzett osztondij program szerintem a leheto legszelsosegesebb reakciokat valtja ki az emberekbol – a korombeliekbol legalabbis biztosan. Aki volt, annak ezer emlek, szosszenet, erzelem todul az agyaba a masodpercek tortresze alatt.

Aki nem volt, az csak a torteneteket hallotta. Azokat viszont biztosan, es ezert talan valahol melyen sajnalja, hogy sohase vette a batorsagot, hogy o maga is hasonlo tapasztalaton menjen keresztul. Sokan persze elhessegetik a kenyelmetlen gondolatot olyan sztereotip “igazsagokkal”, minthogy ez csak reszegeskedni es bulizni vagyo fiatalok celtalan gyujtohelye.

Mennyi ilyen es hasonlo velemenyt olvastam, hallottam, tobbek kozott a Hugom temaba vago konyve kapcsan!!!

Csak legyintek: nem ertik. Hogyan is erthetnek? 

Hogyan is erthetnek milyen az, amikor kiszakadsz az altalad jol ismert kis buborekbol es kinyilik elotted az egesz vilag?

Amikor a komfortzonadat jocskan el kell hagynod, hogy boldogulj. Elveszett vagy. Nem ismered a helyet, nincsenek kozos normak, nincsenek baratok, nincsen a csalad hattere, az anyanyelved biztonsaga.

Nem tudod mi hogyan mukodik, masok tudasara es segitokeszsegere vagy utalva.

Az indulas rettenetesen nehez: honvagy, minden uj, semmi nem a megszokott.

Kozben otthon az elet megy tovabb – nelkuled. A baratok ugyanugy osszejarnak – nelkuled. A csaladi szuletesnapokat ugyanugy megunneplik – nelkuled.

Ugyanakkor…

..nem te vagy az egyetlen. Nem te vagy az egyetlen, akit messzire sodort nemi kalandvagy a szeretteitol, a szokasaitol es az eletetol. Vannak meg masok is, ugyanolyan riadt tekintettel, bizonytalan mozdulatokkal.

S noha az anyanyelvetek es a hatteretek nem ugyanaz, meglatjatok egymasban a kapaszkodot.

Megkapaszkodtok…

… es onnantol szepen lassan kinyilik a vilag.

Eloszor csak orultok egymasnak, ha osszefuttok az idegen epulet folyosojan, vagy a buszmegalloban. Vegre egy ismeros arc!

Majd keresitek egymas tarsasagat… es a tobbi “sorstarset” is. Bulikban vesztek reszt, programokat szerveztek. Kozoseket. Minel tobben vagytok, annal jobb.

Rajottok, hogy a fajdalom es elveszettseg egyetlen gyogyszere, ha kimereszkedtek a titeket korbevevo uj kornyezetbe, ha nyitottak vagytok egymasra.

Mig az elso par feles a gyotro honvagy csillapitasara csuszik le, addig az elkovetkezendok egy ujabb kozos elmeny megunneplesere.

Baratok lesztek, nagyokat beszelgettek. Megismeritek egymas szokasait, kulturajat, nyelvet. Egyutt nevettek az elmenyeken, a tobbieken, a poenokon. Kozos ertekrendszeretek alakul ki.

Olyanok vagytok, mint egy szines nagy kavalkad, egy hatalmas csalad. Ha egy szomoru, mind vigasztalja, Ha egy szerelmes, mind drukkol neki. Ha egy latogatot fogad, mind orommel udvozli.

Ez kerem az Erasmus.

Tiszta, emberi ertekek, kapcsolatok, erzelmek. Felesleges sallang, problemak, tettetesek nelkul. Oszinte, tiszta, es rettenetesen intenziv.

Senkit nem erdekel, hogy elotte ki voltal, vagy ez utan ki leszel. A lenyeg, hogy ott vagy, akkor es ugy.

Rohadt egy dolog ez az Erasmus.

Egyszer ugyanis vege szakad. Olyan, mintha maga az Elet lenne felporgetve: rapid erzelmek, gyors es mely egymasratalalasok… majd ezen szerettek elvesztese. Szepen, sorban, egyenkent.

Ujra csak a fajdalom marad, ismet a bucsu fajdalma. Ezuttal azonban nem csak egy idore szol – tudod nagyon jol, hogy a tavolsag es a valodi elet miatt tobbekkel sohase latjatok egymast viszont.

A program veget er – kinek elobb, kinek kicsit kesobb. Az alombol fel kell ebredni, eleted zarojeles szakasza bezarul.

Visszaszippant a vakum, amit hagytal magad utan, vissza a regi eletbe, a regi baratokhoz, a csaladhoz, bele a buborekba.

Valami azonban mar nem ugyanaz, tobbe nem lehet ugyanaz. TE nem vagy ugyanaz. Megvaltoztal, tobb lettel, rugalmasabb es nyitottabb.

A kinaiakrol mar nem csak az olcso cuccok jutnak eszedbe, hanem az a kedves arcu fiu, aki tangozas kozben hummogte az utemet. (Jo, lehet o koreai volt.)

Az arabokrol se a terrorizmus, hanem a baratod, aki bucsuvacsorat keszitett neked, es rengeteg fotot mutatott a pazar otthonarol es mosolygos csaladjarol – valahol messze egy tavoli orszagban.

A gorogok… nem adossagban uszo lehutok, hanem szamomra egy olyan kedves lany hazaja, akinek orok jokedve, optimimzumsa es jobbra torekvese a mai napig peldaerteku szamomra.

Az olaszok… o a draga olaszok, akik barmikor az asztalukhoz invitaltak, ha egyedul voltam… es akiknek egy olyan baratnot koszonhetek, aki a mai napig nagyon hianyzik.

A japanok… akik szeretik a Turo Rudit. 🙂

… es mi “semirekello” magyar fiatalsag, akik mar akkor nem a sajat anyanyelvunket hasznaltuk, ha csak egy “idegen” is tevedt kozenk, mert ugy volt illo es termeszetes.

Nem felsz valakitol csak a borszine miatt, meghallgatod barki szerelmi banatat, iranyuljon az barmelyik nemre. Orommel mondod el harmadszorra is artikulalva ugyanazt az angol mondatot – ezt adta neked az Erasmus.

Megallsz, ha turistak utbaigazitast kernek, akkor is, ha fogalmad sincs a keresett utvonalrol.

Keszsegesen le is fenykepezed oket.

… es kicsit tobbet tudsz a vilag olyan apro dolgairol, minthogy melyik orszagban hogyan utanozzak az allathangokat, vagy mikent unneplik a Karacsonyt.

*

Azt hiszem itt “romlottam” el en is kicsit. Az Erasmus az oka.

Csoda hat, ha ezek utan tul szuk nekem a magyar buborek?

A minap jottem ra: en meg mindig “Erasmust” elek, ha kicsit modositott formaban is.

Eltem, dolgoztam, nevettem, sirtam nemetekkel, hollandokkal, britekkel, romanokkal, lengyelekkel, spanyolokkal, fiukkal, lanyokkal, melegekkel es heterokkal… es meg sorolhatnam.

Jo ez igy.

Csak bucsuzkodni ne kellene ujra meg ujra.

*

Reszlet az Erasmus-os blogombol, 2010-bol:

“..és a búcsúzkodás is. Azt is túléltem. De egyvalamit le kell szögeznem. Az a végén a feketeleves. Elbúcsúzni azoktól, akiket fáradságos munkával a szívedbe zártál… úgy, hogy talán soha többé nem látod viszont mindegyiküket. És nem lesz több 3-szintes buli, menzán kávézás, a mozi előtt találkozás, Schwarz-weiss, “übergang zum schienenverkehr”, Südhaus, Linie 7, Ginseldorfer weg, Ja! kenyér, Rewe lépcső… szipogó kínaiak… hangos ébresztőórák… 

Nem, ezután nincs semmi ilyen. Ezután a felelősség van, a visszarázódás, a pótolás, a hiányérzet. Meg az Erasmus utáni depresszió. Meg a sok fészbúk… ez maradt.

 

Lehet mérlegelni.  

(több, mint egy hónappal a hazautazásom után)”

c88f560e4cb2f2c20798493838d95348

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s