Benyomasok

Ahogy kozeledtunk a gep ajtajahoz, szinte arcon csapott a meleg, fulledt, paras levego. A sok angol nyugdijas lassan, tetova leptekkel botorkalt bele a forrosagba. A napszemuveges repteri munkasok mosolyogva, fejcsovalva kisertek tekintettukkel a sok hosszunadragot….

Merhba lill Malta! – Welcome to Malta!

Hat valahogy igy indultak az elso perceink Maltan… az elso benyomasok viszont mar vagy negyed oraja a gondolatainkban keringtek.

Anno (marciusbban) mikor a szigeten jartam, a gepunk a tenger felol, a sziget keleti iranyabol landolt… most is izgatottan vartam, ahogy szepen ereszkedunk a sziget mellett, majd mikor mar olyba’ tunik, hogy a nagy kek semmibe megyunk tovabb, a repulo egy eles, furge kanyarral visszafordul, hogy raalljon a kijelolt utvonalra.

Nem igy tortent. A felhos ido miatt csak akkor kapcsoltam, amikor mar szarazfold volt alattunk: epp Gozo szigete nyujtozott kenyelmesen, amit az aprocska testvere, Comino, es annak meg fentrol is irrealisan keknek tuno lagunaja kovetett.

(En ilyen kek szint meg eletemben nem lattam!!!)

Azt hiszem meg fel sem fogtam a latvanyt, amikor megerkeztunk a szigetcsoport nagyanyjahoz, Maltahoz.

A St Paul’s obolben lustan ringatoztak a jachtok, a szarazfold pedig a maga fako, sargas szinevel egyre kozelebb ert a gepmadarhoz.

Vajszinu hazak, lapos tetok tomkelege, melyek egyforma latvanyat egy-egy kupola es templom tori meg.

Malta le se tagadhatna a tortenelme soran itt ragadt arab hatast.

malta-terkep

Lassan harom napja vagyunk itt, lassan kicsit ebredezunk a sokkbol. Mert bizony kulturalis sokk ez – ahogy manapsag divatosan tudni velik -, a maga pozitiv es negativ ertelmeben egyarant.

Szinte hihetetlen, hogy a sziget egy nem is annyira “videki” reszen vagyunk (Sliema), ahol par szaz meter gyaloglas utan mar az ejszakankent villodzo fenyu turistanegyedeben talaljuk magunkat.

Ha azonban kinezek a masodik emeleti ideiglenes lakasunk utcafronti erkelyen, inkabb megis csak az az erzesem tamad hogy valahol egy eldugott kis faluban vagyunk.

Mar az elso este megallapitottam, hogy itt bizony nem rohannak az emberek, az idosek legalabbis biztosan nem! Sot! Nagy divat az ucsorges, nezelodes: ki a haz ele kikeszitett szeken tolti az idejet, ki az erkelyen, de olyan is akad, aki az ablak oltalmabol leselkedik. Az emberek osszegyulnek, beszelgetnek, a kutyaik kozben a labuk korul henyelnek. Ha vege a napnak fogjak magukat, es hazasetalnak.

Nem kell az eletet tul bonyolitani.

Elso este, mikozben mi is az erkelyen bameszkodast gyakoroltuk lelkesen, bugyuta modon ki mertem jelenteni, hogy nem ertem mi latnivalo van itt egesz nap, elvegre ez itt egy eleg eldugott, unalmas kis utca.

Tevedtem.

Masnap a Ferko noszogatasara mar reggel rohannom kellett ki a szobabol , hogy megcsodaljam azt a fazont, aki egy ponit setaltat vegig az ut kozepen…

…a delutani irgalmatlan dudalasnak az okozoja pedig a kenyeres volt, aki furgonnal hozza a friss arut. Leparkol, a kapualjakbol megjelennek az emberek, apropenz itt, pannini (zsomle) ott, es mar el is tuntek. Olyan is akad, aki csak a kosarat engedi le az erkelyrol benne a penzzel a portekaert cserebe. (Ezt nekem is ki kell probalnom.)

Aztan ott van meg az egyik szembe szomszed, aki az elso emeletrol szemrebbenes nelkul kizuditja a felmosovizet az utcara. (Szerencsere elotte azert korulnez.)

A mai izgalmakat pedig a mobil-zoldseges szolgaltatta, aki mar kora reggel ota pont a hazunkkal szemben verte fel a tanyajat. Friss, helyi zoldseg es gyumolcs egyenesen a haz ele minden penteken: kell ennel tobb?

grocery

Zajlik az elet es eskuszom ezt itt valahogy intenzivebben erzem, mint tobb ezer ember kozott a nyuzsgo Londonban. Frissen teregetett ruha illata jon az also szomszedtol, kora reggel latinos zene szurodik be valahonnan… a zoldseges kezet hangosan navigaljak a gornyedt hatu nenikek (akik mellesleg lenduletbol atvaltanak angolra: a Ferkot lelkes “Good morning”-gal udvozolte meg egy minimum 80 eves holgy is). Dudaszo, epitkezes, loccsan a viz a betonon. Vakkant parat a kutya valamelyik kozeli lakasban. Harangszo.

Igy el es lelegzik a Triq Viani utca csupancsak parszaz meterre a tengerparttol es szallodasoroktol. (Eskuszom soha tobbet nem megyek szallodaba…:))

Furcsa egy vilag van itt, izig-verig mediterran. Omladozo falak, Szuz Maria szobrocskak a hazak oldalaban. Kegyetlenul szuk utcak (sajna kegyetlenul szuk jardaval), beszamithatatlan buszmenetrend, nyolcezer szazalekos paratartalom.

Delutan szigoruan szieszta, a kisebb, eldugottabb boltokban legalabbis biztosan. (Ez jocskan meglepett engem is, azt hittem itt nem “divat”.)

Az emberek kozvetlenek, keszsegesek (bar ezt en mar eddig is megtapasztaltam). Az autosok megbamuljak a szep lanyokat az utcan, sot, biztos ami biztos meg rajuk is dudalnak… Itt nincs ovatoskodas, vagy felrekapott tekintet, mint a tube-on (londoni metro).

A maltai nyelv pedig jol tukrozi az osszbenyomasunkat is: teljesen arab-olasz keverek. Dallamos, olaszos, laza, de az arab miatt meg veletlen se ertek maximum csak egy-ket szot, a helysegnevek kiejteserol meg csak halvany sejteseink vannak. Termeszetesen a nyelvesz-erdeklodesu enem mar teljes lazban eg egy nyelvtanarert. 🙂

Igy teltek hat eddigi napjaink a napos Maltan. Figyelunk, nem sietunk.

Persze hazudnek, ha azt mondanam, hogy mar vissza se nezunk. Furcsa uresseg van meg bennem, hasonlo, mint amit akkor ereztem, amikor Amszterdamot otthagytuk. Ismeros erzes, pedig most nem szamitottam ra. Hianyzik a biztonsag, a megszokottsag, a jol ismert arcok. Egyenlore inkabb tunik nyaralasnak itt az elet… persze mit is varok 3 nap utan?

Szokom a helyzetet. Ha valamit megtanultam az eddigiek soran, az az, hogy semmit sem szabad siettetni, semmin se szabad “atrohanni”. Meg kell elni, orulni, hianyolni, vagyakozni, racsodalkozni es megkuzdeni.

Hetfoig adtam magamnak idot, addig turista uzemmodban vagyok.

Hetfotol viszont epitkezes van.

Fel kell epiteni ujra az elveszett hetkoznapokat.

Mi van veled Cukorhal?

– tehetitek fel tobben a kerdest. Jogosan.

Boldogsagtervem egy olyan szakaszaba ertem, amit maximum csak sejthettem az indulaskor.

Uj orszag, uj allas, uj lehetosegek – rengeteg feladat ami mellett nem volt erom kedvem az apro fogadalmakra, feladatokra koncentralni. (No persze a sport es a “ne egyel meg minden sz@rt” mukodott tovabbra is, nincs kifogas!)

Intenziv honapon, heteken, napokon vagyok tul.

Kikoltozes intezese, utazas es bekoltozes szervezese… elnagyolt bucsuzkodasok, sokszor megismetelt “ugyis-jovunk-nemsokara” mondatok. Egy-ket fako mosoly, egy-ket irigykedo tekintet.

S bar London meg mindig nem az en varosom, az utobbi napokban mintha mar kezdene megszepulni. Most, hogy nem jarok a belvarosban nap, mint nap, jo ujra a hatalmas felhokarcolok kozott setalni, a sok sieto arc nelkuli embert figyelni.

Az osz is megerkezett a parkba.

Kellemes beszelgetesek, atertekelt kapcsolatok.

Errol szolt a szeptemberem eddig.

Nem is banom. Az olyan kozhelyek, mint az “emlekezz miert kezdted”, illetve “az ut a fontos” most mintha szamomra is jelentessel telnenek meg. Mert emlekezni kell, most a leginkabb. Nem elbizonytalanodni. Elvezni.

Ujra felulni arra a bizonyos hullamvasutra. S noha neha en is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nekunk a koltozes mar rutinbol megy, ra kell jonnom, hogy ezt nem lehet megszokni.

Minden hullamvasut mas.

Szoval a lenyeg a lenyeg, Cukorhal koszoni szepen jol van.

Csak most kicsit a szokasosnal is jobban el van varazsolva. 🙂

046063e7f7c89e68060ab278ec60-post