Fogadd orokbe!

Akik regota az olvasoim, mar talan megszokhattak, hogy mindig arrol irok, ami epp foglalkoztat. Ami foglalkoztat annyira, hogy szavakba is tudom onteni. Ilyenkor akaratlanul is a teman agyalok, mondatokat pakolok ossze fejben, amolyan “belso” tollba-mondok. (Zuhany kozben megy a legjobban.)

Miota Maltara koltozunk, annyi mindent kellett elintezni, megszokni, ujragondolni, atertekelni, kitalalni, stb, hogy Muzsa hangja bizony nagyon elvekonyodott, es nem duborgott semmi tema hosszabb ideig a fejemben, azt kiabalva, hogy “irj meg”!

Egeszen mostanaig.

Tortent ugyanis, hogy pontosan egy hete uj csaladtaggal bovult a kis csapatunk: orokbefogadtunk egy cicust.

En egy nagyon allatbarat csaladban nottem fel: nem igazan volt olyan idoszak az eletemben, hogy ne lett volna rendszeresen legalabb egy kutya es nehany macska a kozelemben.

Kiveve az utobbi majdnem 10 (!) evet. Idestova ennyi ideje (miota egyetemre mentem) sovargok negylabu tarsasag utan. Volt egy kisebb probalkozasom nehany deguval (gondolom most mindenki vadul guglizza, hogy “mi a joeg az a DEGU”), de ok nemhogy az allat-hianyomat nem tudtak enyhiteni, de a ragcsalokat is megutaltattak velem. Mondjuk az “ujjelhuzos” reflexeimen sokat javitottak, az biztos.

Szoval 10 ev, nehany deguharapas es sikertelen foberlo gyozkodes utan vegre visszajutottam oda, hogy ismet van kire elvezetnem az allat-imadatomat: megerkezett Phoebe, egyenesen az utcarol.

Aki volt mar Maltan, az biztos eszrevette, hogy ez a sziget bizony tele van macskakkal. Dugig. Sajnos a tulszaporodasuk hatalmas problema: mig otthon egy-egy kobor cica korical egyedul az utcakon, addig itt a macsekok koloniakba, csaladokba verodve, tomegszam tanyaznak. Szerencsere a maltaiak nagy resze nagyon allatszereto, sokan etetik rendszeresen az utcai cicakat, koloniarol koloniara jarva, a sajat penztarcajuk karara. Valletta egyik parkjaban peldaul tobb, dobozbol kialakitott kunyho is fel van allitva a cicaknak – az egesz frankon ugy nez ki, mint valami homeless-falu. Ez persze nem megoldas, a tulszaporodast vajmi kevesse allitja meg. A felnott macsekok mar vadak annyira, hogy ne lehessen oket megfogni es ivartalanitani, menhelyre vagy onkentes befogadohoz is csak akkor kerulnek, ha valami baj eri oket (es ezert befoghatoak). A kicsikkel meg mas a helyzet: ok altalaban batrabbak, es akik etetik oket, azok nemi szerencsevel meg is tudjak csipni a grabancukat. Ok azonban szinten kis esellyel kerulnek el az utcarol, ugyanis minden orokbeadonal telthaz van. Sajnos nagyon sok kiscica auto vagy kutya aldozata lesz, a tobbiek pedig felnonek es elvadulnak az utcan, sok-sok ujabb kiscicat hagyva maguk utan.

A Facebook tele van a segiteni akaro allatbaratok csoportjaval, ahol rengeteg kisebb-nagyobb cicus, kutyus varja banatos szemekkel a szereto gazdit. Egy ilyen csoportba irtam ki en is, hogy egy kiscicust szeretnenk befogadni. Nekunk ket nyomos okunk volt arra, hogy miert kolyok cicat szeretnenk: egyreszt Ferko ragaszkodott hozza, mert neki meg sohase volt macskaja, es szerette volna, ha kiscicaval kezdhet, masreszt mivel mindketten otthonrol dolgozunk, igy tudunk is idot szentelni egy kisebb szorgombocnak.

Tobb megkeresest is kaptam, es bizony volt egy olyan pont, amikor azt ereztem, hogy keptelen leszek barkinek is nem-et mondani, szivem szerint az osszes kis bajszost befogadtam volna! Volt utcai cicus, felszemu cicus, es mar ideglenes gazdinal levo is. Vegul a sors hozta ugy, hogy egy olyan holggyel kerultunk kozelebbi kapcsolatba, aki Naxxar-ban (tessek guglimepsz-ezni) etet harom koloniat is. Tehat az “utcai cica” verzional maradtunk. Sikitozo onerzetemet a tobbi macskusz miatt igy utolag azzal csititom, hogy a tobbi versenyzo mar egy szereto ideiglenes gazdinal van, ok mar valoszinu sose kerulnek vissza az utcara (meg a felszemu sem). Ellenben egy utcai cicus lehet nehezebben kerul egy otthonba, mert nem mindenki tud annyi idot, figyelmet es torodest szanni rajuk, mint amennyit – foleg az elejen – igenyelnenek.

Eredetileg egy voros kiscicat neztunk ki, de sajnos ot vegul nem lehetett megfogni. Napi szinten leveleztem a holggyel, aki a macskat hivatott elcsipni es elhozni, aztan vegul abban maradtunk, hogy nem ragaszkodunk a voroshoz. Majd egy hetet szorakoztunk el igy: ahogy teltek a napok szegeny Ferko egyre inkabb ugy nezett ki, mint egy gyerek, akinek azt mondtak, hogy iden nem kap karacsonyi ajandekot…

Aztan elozo szombaton jott az uzenet, megvan a cica! A holgy nagyon kedves volt, elhozta autoval, sot, a hordozot is itt hagyta nalunk kolcsonbe, amiben a kis Phoebe riadt szemekkel gubbasztott.

phoebe2

Phoebe – photo by @designhorf

Phoebe erkezesere egyebkent komolyan felkeszultunk, es ez alatt nem csak a szukseges cuccok – alom, tanyerkak, alomtalca, stb – megvetelet ertem. Megallapodtunk, hogy eloszor minden ajtot csukva tartunk, igy a cicus csak a nappaliban tartozkodhat majd. Atneztunk minden zegzugot: hova tudna bebujni, hova nem kellene, hogy be is bujjon… es kialakitottunk neki egy-ket olyan rejtekhelyet, ahova adott esetben napokra is bevackolhatta volna magat, a zug kitakaritasa kesobb nem okozott volna problemat.

Vegul semmi ilyesmire nem volt szukseg, Phoebe nagyon ugyesen viselkedett: nem szaladt el, hanem a hordozojaban maradt, onnan lesett rank gyanakvoan. Latszott rajta, hogy a stressz nagyon lefarasztotta, mert neha alig birta nyitva tartani a szemecskeit. Szerencsere az etvagyaval mar ez elso percben se volt gond, igy nemi macskatappal sikerult kicsalogatni.

Az egyik elso kimereszkedeset fel is vettuk:

Phoebe egy rendkivul ugyes es okos kislany, az utobbi hetben mar nagyon sok dolgot megtanitottunk neki. Szepen, aprankent haladtunk: minden napra egy-ket ujdonsagot tartogattunk csak neki, nem sokkoltuk le rogton. Az elso nap csak a jelenletunket szokta, par nappal kesobb mar simogatni is hagyta magat. Mar otthonosan ki-be jar a furdoszobaban es a nappaliban is, tudja mire valo a kaparofa, illetve a kolcsonkapott hordozojat is kicsereltuk a sajatjara. (A macskaalmot az elso alkalomtol kezdve rutinosan hasznalja es eddig egyszer sem tortent “baleset”.)

Oszinten mondom, hogy a visszacsatolas, amit kapunk, valami elkepeszto. Sok macskaval volt mar dolgom eletem soran, de az, hogy ennek a kislanynak a bizalmaert duplan meg kell dolgoznom (na jo, meg a 10 ev macskamentesseg) valahogy meg lelkesebbe tesz. Orom latni, ahogy egyre inkabb elfogad es megszeret minket. Azt hiszem nem lenne szerenytelenseg kijelentenem, hogy elegge ismerem mar a macskak testbeszedet, most viszont azt is lehetosegem van megfigyelni, hogy ezek a reakciok hogyan epulnek egymasra a bizalom egyre magasabb lepcsoin.

Duplan ertekelek tehat minden egyes uj visszajelzest a reszerol: hogy mar nem a dobozaban alszik, hanem “kint” a kanapen, hogy mar nem osszekuporodva szundikal, hanem teljesen elterulve (akar az olunkben is), hogy reggelrol-reggelre egyre lelkesebben “udvozol”, amikor meglat, sot neha mar “dunnyog”* is nekunk, stb. A jatek folyaman is egyre batrabb, az elejen meg ovatosan pofozkodott, mostanaban viszont mar teljesen belefeledkezve, fuleket hatracsapva ugrabugral es rohangal keresztbe az egesz lakasban. Egy onfeledt, boldog kiscica. (Foleg amikor tele van a hasa!)

phoebe1

Phoebe – photo by @designhorf

S hogy miert irtam le en most itt mindezt? Ahogy az elejen kezdtem: arrol irok, ami foglalkoztat. Allatbolond vagyok, mindig is az voltam, es szerintem nem szegyen az, ha valaki ugy gugyog pl. a kutyajanak, mint mas a gyerekenek. A celom ugyanakkor a “buszke szulo veg nelkul aradozik” vagyaim kielesen tul egy kicsit messzemenobb: az orokbefogadast szeretnem nepszerusiteni.

En nem itelem el a tenyesztoket, vagy azokat, akik tenyesztotol veszik meg a kis kedvencuket – elvegre azoknak a piciknek is kell gazdi, ha mar a vilagra jottek. Ugyanakkor alul vannak becsulve a “kevert” peldanyok. Persze, akinek fontos a kinezet, vagy mas jellemzo az nyilvan az elore kiszemelt fajtabol fog valasztani. Ezzel lehet vitazni, lehet ertetlenkedni, de teljesen felelsleges: ez egyeni preferencia kerdese. (Partnert se mindenki csak a lelke miatt valaszt, ez is valahol kicsit ugyanaz.:)) Sokan azonban a bizonyos fajta viselkedesi jellegzetessegeivel magyarazzak a valasztast – mondvan hogy az jobban passzol a gazdihoz. Igen, nagyjabol minden fajtara rahuzhato nehany tipikus viselkedes, megis, mindegyik allat egy kulon szemelyiseg is, amit egy 10 perces simogatas alatt nem feltetlen fogunk megismerni. (Arrol nem is beszelve, hogy sok mulik a gazdi nevelesi kepessegein is.)

Ugyanakkor egy allatmenhelyen sajnos a legtobb cicus es kutyus nem 10 percet tolt el, igy a gondozoik nemileg megismerik oket, es tenyleg relevans tanacsot tudnak adni abban, hogy melyik szerencsetlen sorsu allatka lehetne a legjobb tarsunk.

Felre ne ertsetek, en nem mondom, hogy mindenki menjen ki az utcara, es kapjon fel egy macsekot, mint ahogy kvazi mi tettuk! Nekunk hatalmas szerencsenk volt, ha akartunk se tudtunk volna jobban valasztani.

Azon viszont erdemes elgondolkodni, hogy miert is szeretnenk tenyleg az uj hazikedvencet? Biztos hogy fajtatiszta allat kell nekunk? Es biztos, hogy van idonk es energiank egy par honapos kolyokre? (A karacsonyi / husveti ajandeknak szant allatoknal triplan tessek errol elgondolkodni!)

Persze, nagyon aranyosak, es puhak, de mit er mindez, ha nem tudunk ra eleg figyelmet szanni?

De mindezt megkozelithetjuk a masik oldalrol is: sokan azert nem mernek allatot tartani, mert nincs ra eleg idejuk. De mi lenne a helyzet egy idos cicussal mondjuk, aki szinte egesz nap nyugiban alszik? Persze, nem egy pajkos kiscica, es nem biztos, hogy bajosan pofozza majd nekunk a gombolyagot… ugyanakkor a dorombolasa biztosan felmelegit egy huzos nap vegen, es tutira nem szedi szet a lakast, amig nem vagyunk otthon.

es jot tettunk. Nem csak vele, hanem egy hasonloan nehez sorsu tarsaval is, akit igy a helyere ideiglenesen be tudnak fogadni.

Van tehat lehetoseg a penzert vett cicusokon, kutyusokon tul is: olyanok, akik lehet, hogy jobban meg is felelnek az igenyeinknek!

Higgyetek el, hogy az erzelmi reszevel nem lesz gond: rengeteg pillanatban halasak lesztek magatoknak, amiert egy orokbefogadott baratot valasztottatok magatoknak!

8c1d743138a88cc076476968a38ba484

Ki mentett meg kit?

*A macskatartok tudjak, ez egy olyan kis szeretetteljes jelzes, amit a mama-cica is hallat a kicsiknek, nem nyavogas, hanem tenyleg inkabb csak “dunnyoges”.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s