We <3 LinkedIn

Meg a par hettel ezelotti angol tanfolyamon kerult szoba a LinkedIn es annak hasznossaga. A tanarno ugy velte, hogy felesleges felregisztralni, mert nem ott fogunk tanari allast talalni. Teljesen ledobbentem es a nem egyetertesemet persze nyilvan azonnal ki is fejtettem.

Szerintem ugyanis nincs a vilagon olyan felnott ember, akinek felesleges lenne LinkedIn-re felregisztralnia.

De mi is az a LinkedIn?

Ha roviden, tomoren akarom megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy a Facebook “business” verzioja. Itt is profilt keszithetsz, informaciokat oszthatsz meg magadrol (leginkabb azokat, amiket az oneletrajzodba is beirnal), van egy hirfolyam falad, sot, meg a like-okat is osztogathatod boszen. A kulonbseg csupan csak annyi, hogy itt nem a reg (vagy kevesbe reg) elfeledett barataidat gyujtod magad kore elsodlegesen, hanem a munkaval, karrierrel kapcsolatos kontaktjaidat. A LinkedIn ismerkedesi kodexe eppen ezert valamivel nyitottabb: olyanokat is bejelolhetsz (persze megfelelo indolkas mellett), akiket nem, vagy csak alig ismersz – ennel fogva ez a kozossegi oldal kivaloan alkalmas a “networking”-re, azaz a hasznos kapcsolati halo felepitesere.

Mi fejvadaszok eppen ezert szeretjuk olyan nagyon: konnyebben es kellemesebben tudunk a “celpontjaink” kozelebe ferkozni. En sokszor azt a taktikat valasztom, hogy eloszor ismerosi felkerest kuldok a delikvensnek, es miutan elfogadta, csak akkor hivom fel telefonon. Megiscsak “baratibb” egy olyan hivas, ahol ugy kezdhetem a mondandomat, hogy “LinkedIn-en mar voltunk kapcsolatban”.

Ugyanakkor azt veszem eszre, hogy a LinkedIn egyfajta nyug a magyarok szamara, sokaknak nem akarodzik foglalkozni vele…  hat bizony, angolul van a menu, ez van, ezt kell szeretni. Sokan talan ugy is vannak vele, hogy mivel nem tudnak angolul, ezert felesleges “jelen lenni”, de ez szerintem nagy butasag. Ha nincsenek nemzetkozi torekveseink, egy magyar nyelven kitoltott profil is hasznos lehet: fokent mert egyre tobb magyar felhasznaloja lesz az oldalnak, es mert (es ez a legfontosabb) ingyen reklamot csapunk magunknak.

De mielott meg jobban belerohanok a surujebe, had magyarazzam el a hasznossagot a sajat peldamon keresztul!

Messze nem voltam meg fejvadasz, amikor regisztraltam az oldalra; akkoriban Amszterdamban dolgoztam a TomTom-nak egy mezei ugyfelszolgalatoskent. Emlekszem napokat toltottem az oldal bongeszesevel, hihetetlen sztorikat olvastam arrol, hogy kinek hogy hullott az olebe valami szuper uj munka a LinkedIn aldasos folyomanyakent. Nezegettem, toltogettem, csinositgattam. Kitoltottem mindent, amit csak tudtam, az egyetem mellett vegzett felszolgaloi munkatol kezdve a golyatabori aktivkodasomig mindent megemlitettem, amit fontosnak, relevansnak ereztem. Amikor kitalaltam, hogy erdekel a HR es a toborzas vilaga, hat nem restelltem azt se megemliteni a bemutatkozo reszben.

Igy adodott, hogy a kesobbi kolleganom rambukkant, felhivott, beszeltunk, interjuztam es vegul Angliaban kotottem ki. Fejvadaszkent. Ha jol emlekszem egy evvel a regisztralasom utan mondhatni berepult a sult galamb a szamba. En csak annyit tettem, hogy kiirtam a profilomra: “szeretnek sult galambot a szamba”, es kaptam is.

Gondolom igy mar ertitek, hogy miert rohogom elbol arcon azt, aki nekem azt meri mondani, hogy LinkedIn-re regisztralni felesleges. Ezt kijelenteni is az.

Ugyanakor az elejen melo van vele, az biztos. De gondoljunk csak bele! Fogod magad, egyszer odaulsz, kicsit inspiralodsz, majd kitoltod, rendesen kitoltod, lelkiismeretesen, ugy, hogy a vegen azt mondd, hogy “na, ez kiraly lett, ez vagyok en” es ennyi. Onnantol kezdve annyi a dolgod, hogy neha azert felnezel az oldalra, hogy kaptal-e levelet… onnantol kezdve ez a profil kepvisel teged, kershetove valsz, ha ugyes voltal, talalatkent feljon a neved a gugliban, anelkul terjed a hired, novekszik az a bizonyos kapcsolati halod, hogy igazabol foglalkoznal vele. Ha meg meg kihasznalsz egy-ket extra funkciot (ezekrol kesobb) akkor tenyleg semmi sem allithat meg.

Tudom en persze, hogy honnan az unszimpatia: az emberek utalnak oneletrajzot irni, es lenyegeben ez is az. A konnyebbsege viszont az, hogy ez mar elore strukturalt, itt tenyleg csak a tartalmat kell hozzaadni, anelkul, hogy agyalnal rajta, hogy elobb a munkatapasztalatodat emlitsd meg, vagy a sulikat. (Itt ragadnam meg az alkalmat: a munkatapasztalatot tessek a CV-ben eloszor emliteni, a suli ugyanis nem feltetlen erdekes… ja es az Europass-t tessek szepen elfelejteni, koszontem.)

Szoval a tartalom, azt bizony oda kell potyogni, ki kell talalni. Jo hir viszont, hogy ez kb ugyanaz lehet, mint az oneletrajzban. Szepen sorban meg lehet adni a munkahelyeket, datumot… es tessek arrol is irni par mondatot, hogy mit is csinaltal konkretan!

Tok egyszeru. Ha azt latom, hogy Kovacs Jolanka 2013 junius ota ugyviteli asszisztenskent dolgozik a T-Systemsnel, abbol meg en marhara nem fogom tudni, hogy mit takar az, hogy “ugyviteli asszisztens”. Kavet foz? Fenymasol? Netan egy egesz projektet koordinal? Na ugye!

Ezert aztan az elso nagy titok, amit a LinkedIn profil sikeressegevel kapcsolatban meg kell hogy osszak igen prozai: tessek rendesen kitolteni. Ahogy emlitettem, ha nem angolul, akkor magyarul, az is jo.

Van egyebkent egy rossz hirem is: elsore nem lesz tokeletes. Ugyanaz van ezzel is, mint az oneletrajzzal, tobbszor at kell olvasni, ra kell nezni “friss” fejjel, csinositgatni, stb…

De aztan megvan, ott van es kesz.

Amire meg ki kell hogy terjek: a fenykep. Legyen. Mindenkepp. Nem, nem a mult evi nyaralason keszult foto lecci. Ugyan nem tolem szarmazik a kovetkezo otlet, de nagyonis tetszik: olyan fotot valassz, amin ugy nezel ki, mint munkavegzes kozben szoktal. Ha kiskosztumben dolgozol, a kepen is abban legy, ha bohocruhaban, akkor szintugy, ha meg kinyult Metallica-s poloban… akkor meg inkabb a celjaidhoz oltozz. 🙂

Szoval nyaralos kep kilove. Lattam fejvadasz csajt bikinis fotoval… meg csak jo teste sem volt, ugyhogy ezt tenyleg nem nagyon tudtam hova tenni. Egyebkent tavol alljon tolem, hogy bunko legyek, de a brit fejvadasz lanyoknak rendkivul jo erzekuk van ahhoz, hogy valami rendkivul unprofesszionalis kepet tegyenek ki magukrol: leginkabb a mult szombat esti pub-ba menes elott keszult selfie (azaz onmagarol keszitett kep) csucsoritos verzioit, meg hasonlok… eleg ketsegbeesett igy levadaszni a kis kockasinges fejleszto sracokat… (Na jo, elragadtattam magam, bocsi.)

Visszakanyarodva a lenyeghez: van jo kepunk, van kitoltott profilunk… mehet a “kapcsolodas”. Noha a LinkedIn felkinal egy sablon szoveget, amivel elkuldhetjuk a kapcsolodasi felkeresunket, itt megint csak “lecci lecci” azt toroljetek ki es irjatok valami szemelyeset. Ha azert szeretnek Belaval kapcsolatba kerulni mert szep kek szeme van a profilkepen, akkor ezt irom: “Kedves Bela, szeretnelek felvenni az ismeroseim koze, mert szep kek szemed van a kepen. Elore is koszonom, kellemes napot! Kata” Remelem ezt most akkor nem kell tulragoznom.

Van profilunk, kepunk, Belank meg meg par ismeros… tegyuk fel, hogy aktiv, konkret celjaink vannak a jovore tekintve: uj munka, uj vallalkozas, uj orszagba koltozes, vagy barmi, ami miatt jol johetnek a kapcsolatok, vagy az, hogy minket minel tobben megtalaljanak. Ket fontos trukkot erdemes ezzel kapcsolatban megemliteni:

Az egyik a kereshetoseg. Minel tobb kulcsszo van elrejtve a profilodon, annal elobb jossz fel talalatkent. Nagyon bagatell pelda: ha te piros orru bohoc vagy, akkor emlitsd meg joparszor a “piros orru bohoc” fogalmat a profilodon, es ne feltetlen szinonimakat keress! Illetve minden olyan fogalmat, aminek meg a titlushoz szoros koze van, hasznalj batran! Peldaul ha en ugye ezt a bizonyos bohocot keresem, akkor olyan szavakkal fogom telepakolni a keresesem, mint “piros orr”, “bohoc”, “cirkusz”, “nagy lab”, “vicc”, “nevetes”, “szorakoztatoipar”, meg mittudomen. Ha ezek a szavak – hogy hogynem – pont szep szamban szerepelnek a profilodon, akkor bezony a gugli talalati listajan eleg hamar fel fog bukkanni a neved! Mint az also kepen lathato, a Google-lista a nevet, es a nev alatti titulust mutatja, igy azt az egy sort tenyleg erdemes relevans kulcsszavakkal telepakolni. Nalam is jol nezne ki, hogy “Bognar Katalin – orok almodozo es blogger”, de igy az eletben nem fogok ertelmes talalatkent megjelenni sehol, az tuti. (Plusz a fonokom agyon is utne…)

linkedinresults

Igy jelenik meg a LinkedIn profilunk talalatkent a Google-n: nev, titulus, hely.

A masik nepszerusito trukk a LinkedIn-en letrehozott csoportok (groups) aktiv hasznalata. Van mar csoport szerintem minden temanak. A piros orru bohocunknal maradva, neki mindenkepp erdemes a “cirkuszosok”, “bohocok”, “eljen a piros orr” meg hasonlo csoportokba belepnie. Meg ha nem is aktiv tagja a csoportnak, a hasonlo erdeklodesuek, szakmabeliek konnyebben ra fognak bukkanni, mintha messzire keruli ezeket a tomoruleseket.

Vegul, de nem utolso sorban: a LinkedIn nem Facebook. Noha itt is van hirfolyam fal, itt is meg lehet osztani kepeket, linkkeket, ezek tobbsegenek illik a munkaba, foglalkozasunkba vagnia. Neha persze johet egy kis humor, vagy valami szemelyesebb dolog, de a “nagy igazsagokat” hirdeto motivacios kepek, meg tarsaik pl. mar kezdenek unalmasak lenni, a tobbi “nepszeru” hulyesegrol nem is beszelve. Az altalanos szabaly pedig: egy nap lehetoleg csak egyet! Mint emlitettem, itt a “komolyabbik” oldalunkat kell mutatnunk, tehat ez nem az a felulet, ahol az este folyaman minden szogbol lefotozott vacsorankat kell 60 kepben kiposztolnunk… (Pedig en tuti megtennem.)

Zaraskent pedig, hogy ne erje szo a haz elejet, ne csak az eszt osszam, hanem szemleltessek is:

Nezzetek meg a kovetkezo peldat* (katt a szora)! Direkt olyan embert igyekeztem keresni, akirol nem gondolnatok, hogy barmi haszna lehet egy LinkedIn profilbol. Nem IT-s, nem manager, vagy valami “atyauristen”, hanem egy foszakacs ez a draga uriember. Azt hiszem a profilja magaaert beszel. (Hogy a LinkedIn “nyitottsagat” illusztraljam: siman bejeloltem ismerosnek azzal a szoveggel, hogy nagyon tetszik a profilja, es felhoznam peldakent a magyar nyelvu blogomban ha nem banja. Remelem nem fogja, kulonben kereshetek valaki mast….)

No es persze az en profilom* (megint katt) se hianyozhat. Hozza teszem, hogy az en esetemben a ceg aminel dolgozom kisse beleszol, hogy milyen szoveg legyen fent, vagy mi legyen a fejlecemben, de azt hiszem ez a mostani helyzetem szerint csak elonyere valt a profilomnak. Azert igy is igyekeztem a szemeyisegemet benne hagyni… a felszolgaloi multammal egyutt. 🙂

linkedin

Sok sikert a profil gyartashoz, ha kerdes, eszrevetel, ohaj-sohaj van, ne habozzatok irni!

*A profilokat teljes pompajukban sajnos csak akkor tudod megtekinteni, ha be vagy regisztralva es lepve LinkedIn-re. Maskulonben a tartalom elerheto, de a forma sokkal egyszerubb, “lebutitottabb”. Magyarul ronda.

A fejvadasz, mint olyan allatfaj – 1.

Tervezem mar egy ideje, hogy irok egy posztot arrol, hogy mit is csinalok en idekint ezen az esos szigeten. Egyreszt, hogy az ismeroseimnek, barataimnak legyen nemi fogalma, masreszt, hogy altalonossagban is eloszlassak nehany tevhitet. Na jo, harmadreszt talan azert is, hogy peldaval szolgaljak: van elet Londonban a mosogatoszivacson tul is.

Eddig azonban valahogy sose jott igazan az otlet, hianyzott az a szikra, amikor tenyleg magam ele kapom a billentyuzetet, es vadul nekiallok pufolni azt. (Apropo, uj laptopom van, angol billentyuzettel, ugyhogy ekezetekre a jovoben ne nagyon szamitsatok.)

Hianyzott a muzsa egeszen a mai reggelig, amikor egy magyar “kollega” cikke vetodott a monitoromra. Nem is igazan a cikk, mintsem a kommentek voltak azok, amik meghoztak a kedvemet: csodalatos gyujtemenye azon sztereotipiaknak, felteveseknek, kerdeseknek, amelyekre mar regota reagalni szerettem volna.

Szeretnek azonban egy kis kiterovel indulni es kvazi bemutatkozni. Aki ismer, annak azert, aki most ismer meg, annak azert.

Kata vagyok, munkaero toborzo, fejvadasz ha ugy tetszik. (Bar a ketto nem ugyanaz, de errol majd kesobb.)

Pszichologia szakot vegeztem. 5 ev, egy szak, egy diploma.

5 ev, csak hogy a vegere tuti biztos legyek benne, hogy en szoros ertelmezesben vett pszichologuskent valoszinuleg sohase fogok dolgozni. (Hogy miert, az kulon megerne egy kisebb bejegyzest.)

A diploma utan nem sokkal Hollandiaba vettuk az iranyt a parommal, ahol a mar Magyarorszagon megloditott nemet-angol ugyfelszolgalatos “karrieremet” sikerult tores nelkul folytatnom. Hulyen hangzik tudom, hogy az ugyfelszolgalat meg a karrier egy mondatban szerepel, de: hasznalhattam – sot fejleszthettem – a meglevo nyelvtudasomat, nem kellett bogo gyerekeknek meg csak a kozelebe se mennem (nem hogy mondjuk vigyazni rajuk), illetve a felmosoronggyal is raertem csak otthon baratkozni. Ergo: ott folytattam, ahol 1400 km-rel korabban elkezdtem, es orultem is neki.

Egy darabig.

Aztan eljon az a pont, amikor mar egyik ugyfel se tud ujat kerdezni. Amikor korulnezel, es elgondolkodsz: hova tovabb? Mi a kovetkezo lepcso egy ugyfelszolgis szamara? Team leader? Allni az ugyfelek, es a problemaikat tolmacsolo csapattagok, illetve a mindezt tobbe-kevesbe, kimondva-eltitkoltan leszaro management kozott? Nem, koszonom nem.

Ennel a pontnal a “zuhany alatt agyalos” szeanszaim kozepette jobbnal jobb “szikraim” pattantak ki minden aldott este azzal kapcsolatban, hogy “mi is leszek en, ha nagy leszek”. Egy valami mindig kozos volt: a munkaero piaccal, human eroforras vilagaval, oneletrajzokkal, tanacsadassal volt kapcsolatos az osszes otlet. Nehanyan talan meg emlekeztek is ra: ebben az idoszakban a sajat boromon szerzett interjuzos tapasztalatokat is lelkesen meg-meg osztottam a facebook-on nehany innen-onnan hivatkozott cikkel egyutt. (Akkor meg sok idom volt.)

Mert bizony boszen jartam interjukra, igy volt ez meg evekkel korabban Magyarorszagon is. Emlekszem az elso AC-re, amin reszt vettem. Az “AC”, azaz Assesment Center az az interjuztato tipus, amikor egyszerre tobb “aldozat” is reszt a “mokaban”. Hat en baromira ki akartam probalni, igy orommel mentem el a Duna House “ingatlanugynok toborzojara”. Mondanom se kell, kb. en voltam a legfiatalabb, ugyanakkor leginkabb onbizalommal teli. Lenyegeben nagyivben tettem a dologra, engem csak az interju erdekelt, nem az, hogy felvegyenek. Ennek az lett a kovetkezmenye, hogy a leendo fonokom mar a szunetben oromkonnyek kozepette vetette magat a nyakamba, azt huppogve, hogy vegre micsoda udvosket talalt. (Na jo, ez nem teljesen igy tortent, de majdnem.) Csodasan fejlodott empatikus kepessegemnek koszonhetoen soha semmit nem tudok visszautasitani, vagy ha igen, hatalmas kinok kozott. Emlekszem, ebben a kenyelmetlen szituban is hangosan zakatolt az agyam: hogy kozoljem finoman, hogy en nem a munka miatt vagyok itt valojaban?!

Lenyeg a lenyeg, az az ominozus nap megsem eme incidens miatt maradt meg bennem olyan erosen, hanem az interjut levezenyelo kisholgy miatt.

Par evvel lehetett csak idosebb nalam (nagyjabol annyi, mint en most vagyok); a hatarozott fellepesevel, megfigyelo kepessegevel es jol iranyzott kerdeseivel az osszes negyvenes-oltonyost megette reggelire. A mellettem ulo csavo eletkora pl. egyenes aranyos volt a munkanelkulisegenek hosszaval, illetve az interju folyaman elovezenyelt verejtekezes es zihalas mertekevel is. Roviden: kb. minden baja volt szegenyek, mivel a HR-es kisasszony nagyjabol fel ora alatt teljesen bedaralta a maradek onbizalmat is.

En meg csak ultem ott, csodalattal. Valaki vegre a helyere csavarta a villanykortet a fejemben: hat nekem is ezt kell(ene) csinalnom!

A lelkesedes viszont akkor ezen a szinten meg is maradt, illetve ennyit mindenkepp hasznos utravalokent vittem magammal a kovetkezo evekre: menjek el minel tobb interjura, elvegre olyan tapasztalatot (otletet, motivaciot, oltozkodesi tippet, barmit) nyerhetek belole, ami

1, csak az enyem, es

2, tutira elore lendit az Eletnek nevezett gorongyos uton, nem pedig hatra.

Igy aztan bo egy evvel kesobb, egy diplomaval a kezemben, uszva az ugyfelszolgalatos identitasom kriziseben, elvezve a holland munkanelkuli segely szepsegeit is ugyanezt az elvet kovettem. Interjuztam. Mindenhova.

Halvanyan megvolt meg bennem a tuzrol pattant HR-es kisasszony sziluettje, illetve a kesztetes, hogy vegre egy interjunal az asztal masik oldalan is ulhessek. Az ugyfelszolgalaton szerzett par ev hasznos tapasztalatat se akartam veszni hagyni, ugy gondoltam a kommunikacios szintem azert mar boven meguti a “nem ciki” szintet. Illetve a pszichologusi diplomatol se akartam nagyon tavol kerulni, remkepeimben nehany csaladtagom igy is sirva dolt a kardjaba, mondvan “minek pazarolt el ot evet a pszichologia oltaran ez a lany”.

Aztan valahogy beutott. Azok a kedves fejvadaszok, akik engem is allaslehetosegekkel nyaggatnak…. Hahh!

Telefon, kommunikacio: pipa

Human eroforras: pipa

Idegen nyelvtudas hasznossaga: pipa

Pszicho, mint diploma: siman belefer

Igy aztan nehany Google meg Wikipedia (igen, tudom, ne is mondjatok) szesson utan a kovetkezo keresest is beutemeztem az oneletrajzkuldo oracskaimba: recruitment. (Alias “toborzas”.)

Jott is nehany felszeg erdeklodes, egy-ket interju. Persze fogalmam se volt mire is interjuzok pontosan, ennek kitalalasaban se a Google, se a Wikipedia nem volt igazi nyero baratom.

Szegeny interjuztatok bezzeg egy hatarozott, celtudatos, penzehes business woman-t szerettek volna latni (aki nem mellesleg folyekonyan beszel hollandul is). Helyette mentem en, csokolom, Kata from Hungary. A szakmarol eppen csak annyit sejtettem, amit az engem levadaszo toborzo/fejvadasz elmagyarazott (es emlekeztem is ra masnap).

Vegul azert csak ram talalt a szerencse, es noha erintettem a halot, vegul megiscsak meg lett az a szett. Felvettek. Fejvadasznak (toborzonak vagy minek is), Angliaba. Bealdoztam erte Amszterdamot, a holland nyelvet, meg kb. az osszes megsporolt penzemet.

Igy visszafele nezve olyan egyenesnek es sikersztori szagunak tunik az egesz. Pedig nem volt az. En soha nem voltam olyan elhivatott, mint mondjuk azok, akik 3 eves koruk ota enekesnek keszulnek, kenyer helyett enekorat vesznek, majd a 20. jelentkezes utan vegre sikeresen befutnak az X-faktorban.

En csak… valahogy itt kotottem ki.

A Siker pedig meg frankon bujocskat jatszik velem. Neha karnyujtasnyira tunik, neha fenyevekre van.

Ugyanakkor van mar nemi fogalmam a szakmarol, sot, neha meg a kompetenica meleg erzese is elfog. Elofordul, hogy szeretem amit csinalok, es orakat kepes vagyok magyarazni rola… szinte barkinek. Lenne is mirol, mert a “fejvadasz”, valahol ugyanolyan “mitosz-szakmanak” szamit, mint pl. a pszichologia. Sztereotipiak es tevhitek egymas hegyen hatan. Megjegyzem, nem veletlenul. Minden sztereotipianak van tapasztalati alapja, a sztereotipia mint olyan igazabol egyfajta adaptacios “trukk”, a helyzet, ellenfel gyorsabb fel-/megismeresere szolgal, akar megkockaztatva a nagyobb hibalehetoseget is. Alias: a ballonkabatos, sotet alak nem biztos, hogy pedofil, de nem varom meg amig kiderul, inkabb atmegyek az ut tuloldalara.

Igy van ez egy kicsit az en szakmamban is. Mivel vadidegen embereket hivunk fel, es kvazi kisse “nyomulunk” a telefonon, sokakban elojon a “porszivougynok” effektus, es hangos “nem veszunk semmit” felkialtasokkal ijedten csapjak le a kagylot. Az a minimalis etika, ami altalaban elvart es kovetendo ket ember kozott, ilyenkor azonnal nullazodik: delikvensunk ugy reagal, mintha maga a satan hivta volna telefonon. (En meg butan nezek a kagylot a kezemben markolaszva.)

Pedig csak egy huszoneves irodista lany szeretett volna elcsevegni a jovobeni karrierterveirol, ha van par perce, Miszter.

Bizony az emberek nagy idiotak tudnak lenni. (En is.)

Na de mit is csinalok en pontosan?

Hat nem vagyok se porszivougynok, se a Satan maga, az mar tuti.

Csupan csak szojatejes instant kavet kortyolaszva guvadok a monitorra, mint sokan masok, es vegzem a munkamat… mint sokan masok.

Adott a kliens: valahol egy valamilyen ceg, akiknek ilyen-olyan poziciokra ilyen-olyan ember kell. A fonokom, aki a megbizasok felhajtasaert felelos (Business Development Manager a szebbik neven), megegyezett ezzel a ceggel: mi segitunk / igyekszunk megtalalni a legmegfelelobb delikvenst a pozira. Mit ad ezert az adott ceg? Elore semmit, a legtobb megbizas siker alapu kifizetesen nyugszik.

A fonokom tehat megkapja a megbizast, illetve a kirteriumokat, tovabb adja nekem / nekunk, es kezdodhet a kereses.

Tegyuk fel, hogy mondjuk piros orru, zold polos bohoc kell, 43-as labbal. Akkor nekem piros orru, zold polos bohocot kell talalnom. Igen, 43-as labbal.

Hogy hol?

Barhol, de leginkabb az interneten. Van, aki maga jelentkezik allashirdetesre, vagy teszi fel az oneletrajzat kulonbozo allaskereso portalokra. Ezek az emberek nyilvan szamitanak a hivasunkra. Ha azonban nem az illetotol jutunk hozza a telefonszamahoz, illetve ilyen-olyan trukkel sikerul ot mondjuk a munkahelyi telefonjan elernunk… na ez szamit “hideg hivasnak” (cold call), azaz “fejvadaszatnak” (headhunting). Ergo tehat a fejvadaszat a munka csak egy resze (illetve metodusa): amikor az ipse nem szamit a hivasra. (En a tovabbiakban a toborzot es a fejvadaszt szinonimakent fogom hasznalni, noha nem feltetlen azok… viszont a nyelvtani szeperzekem megkivanja a valtozatossagot.)

Meg az ilyen “cold call” esetekben se kell “porszivougynok” dumara gondolni, elvegre itt munkarol, karrierrol beszelgetunk. Sokan elfelejtik (a szakmaban is), hogy egy hivasnak nem az adott melo eladasarol kell feltetlenul szolnia, hanem annak meghallgatasarol (is), hogy az illeto a vonal tuloldalan mit is akar igazan. Nyilvan fel kell ebreszteni az erdeklodest a “portekam” irant, de ha az illeto ugyan maga is bohoc, ambator 45-os laba es pink felsoje van… akkor bizony elobb-utobb kisul, hogy csak vesztegettuk egymas idejet.

Mondom, tudom, ezt sokan elfelejtik. Azok, akik pedig a “nyomulos fejvadaszoktol” rettegnek, nyilvan sok ilyen feledekeny kollegaval talalkoztak mar eletuk folyaman. Szomoru.

Ha megvan a bohoc, es nagyjabol minden klappol, amit en a kriteriumokbol, a telefonon valo interjuztatasbol, illteve alapos kifaggatasbol ki tudok hamozni, es az ipse meg akarja is a melot, akkor jon a jelentkezes. Itt is akad rengeteg negativ tapasztalat, nem egy egyebkent velem is megesett: kivesznek az oneletrajzbol, hozzatesznek, satobbi, satobbi. Vegso soron megint felesleges idopazarlas. (Ha megis valamit valtoztatnom kell az oneletrajzon, az valoszinu nem azert van, mert nincs eleg dolgom – van boven, higgyetek el -, hanem mert maga a kliens kerte ugy! Hoppa! Erre azonban sajnos sokan nem gondolnak, csak a “hozza nem erto HR-est” – aki nem is en vagyok – szidjak.)

Apropo HR-es. O nem en. En nem o. En, a toborzo, egy fuggetlen cegnel, o a HR-es, a kliensi oldalon, a partnercegnel. Nagyjabol igy helyezkedunk el a terfelen. Ossze kell dolgoznunk, ami sajnos nem mindig megy: a HR-esek nem ertik meg a fejvadaszokat, a fejvadaszok pedig szinten nem nagyon a HR-eseket. A legszebb pedig, hogy megis egyutt kell dolgozniuk. 🙂

Szoval egy oneletrajz utja nagyjabol igy nez ki: tulaj, fejvadasz, HR-es… es csak ezutan kerul valoszinu annak a celszemelynek a kezebe, aki szakmailag (marmint a palyazo szemszogebol) ert is hozza.

A toborzo ezek utan egyfajta hid, vagy kommunikacios csatorna a partner (valoszinu a HR-es) es a palyazo kozott. Azt, hogy milyen mertekben, es milyen szintig kiseri vegig a folyamatot, a titulusatol is fugg: leszervezi az interjukat, visszajelzest ad a palyazonak (esetleg a partnercegnek is), esetleg lebonyolitja az ajanlattevest es bemutatja a megajanlott szerzodest.

Kozben uj palyazokat keres, es uj poziciokon dolgozik es uj partnercegekkel ismerkedik meg.

Probal fejlodni naprol napra, illeteve egyre kompetensebb lenni azokban a szakmakban, teruletekben, ahonnan a palyazoi kerulnek ki.

Mindemellett – mivel emberekrol beszelgetunk – probal egyre jobb emberismero is lenni, kiszurni, hogy ki az, aki csak vesztegeti az idejet es ki az, akivel tenyleg ossze lehet dolgozni.

Mert ez az, amit bizony sokan elfelejtenek: az osszedolgozas. Egymasra vagyunk utalva: te keresel valamit, ami nekem van, en keresek valakit, aki te vagy (lehetsz).

Bocs, de nem a porszivomat akarom Neked eladni…

(Folyt. kov.)